A MAGYAR NÉP ALKOTMÁNYA

31 pontban

Az Új Magyar Alkotmány 31. pontja

31. Az Alkotmánybíróság tagjai mindent egységében látó bölcs, és ne szakemberekből álljanak.

Bővebb információ

Érdekesség, hogy mielőtt ilyen formában megjelenhetett az emberek előtt az Új Alkotmány, egy felmérésen ment át. A cél az volt, hogy minimum 100 ember véleményezze pontonként, hogy szerepeljen-e, az Új Alkotmányban az adott pont. Három nap alatt meg is volt a felmérési eredmény. Igaz, nem is kaphatott több időt, mert a ma legismertebb ingyenes, közösségi fórum, ahonnan indult a szavaztatás, gondoskodott arról, hogy ne legyen látogatottsága.

Mivel ez az Alkotmány úgy íródott, hogy az emberek legbelső vágyát tükrözi, minden félelmet és kételyt félretéve, hogy erre esély sincs, igen csak meghaladta a legmerészebb elképzelést is az a szavazat, amit kapott. A remény 70% volt, ezzel szemben összesítve kb. 96%-os lett az elfogadási eredmény úgy, hogy ez az egyetlen pontja az Új Alkotmánynak, ami 90% alá esett (89.8%).

Ez azért került megemlítésre, mert úgy gondolhatták a nemmel szavazók, hogy szakemberekre van szükség. Valójában elég, ha valaki tudja, kihez forduljon, ha reálisabban akar látni egy témában, és érvekből, ellenérvekből jól ki tudja szűrni a leghatásosabb megoldást, ami célravezető, azaz: Bölcs az illető.
Maga az Alkotmánybíróság létszáma lehetetlenné teszi, hogy minden témában szakértőt ültessen a bírói székbe. Az is nehézséget okozna, hogy minél több ember ül össze, annál nehezebb az egyhangú döntés, amire – viszont – a bölcsek képesebbek, mivel nem ragaszkodnak semmihez, tudván, hogy elveszíthetik azt. Beleértve az elképzeléseket is.

Az emberiség jövőjének jót tenne, ha globálisabb világlátású bölcsek irányítanák őket, és nem politikusok. A bölcsesség nem függ kortól, és nemi hovatartozástól. Innen kezdve nem kizárható, hogy található bölcs fiatal is.

Aláírás
Letölthető.